Néptánc

Indulás a kályhától….

DSCN1757Az első lépéseket nagyra értékeljük és kötjük valamihez, valakihez. Így van ez akkor is, ha járni tanul a baba, vagy akár táncolni a nagyobbacska. A néptánc elnevezés tömegek együtt mozdulását idézheti fel számunkra, azt az időszakot, alkalmat, amikor a felnőttek mellett a kicsik ott utánozták a nagyok táncát az ünnep alatt. Ilyenből és ilyen formán kevés alkalom adódik. Az iskola kicsit vissza tud lopni ebből a közös örömből. A táncot énekkel kísért népi játékokkal alapozzuk meg és később jönnek az első bátortalan majd egyre határozottabb táncmozdulatok. Alsó tagozaton a testnevelés óra keretében folyik az oktatás Nagyné Csufor Szilvia tanítónő vezetésével.

A legnagyobb haladást a saját osztályával sikerült elérnie. Kosztümös fellépésük Ki?Mit?Tud? vagy iskolai ünnepség alkalmával mindig remek színfolt. Az iskolánk növendékei között többen a tardi Cseppecskék Gyermek Néptánccsoport tagjaiként rendszeresen fellépnek térségi rendezvényeken, de az iskolai események kapcsán is számíthatunk színvonalas műsoraikra. Reméljük egyre többen kapnak kedvet és folytatják, akár komolyabban is a néptáncot. Addig is éneklünk, játszunk, táncolunk jó kedvvel.

Néptánc motívumok előkészítése

Ki mit tud 2015 néptánc