DSCN1877

Amióta Tardon – vagyis 2008. óta – folytatódik az oktatás, két alkalommal is felmértük az igényét szűkebb és tágabb környezetünkben egy gimnáziumi felmenőben történő középiskolai képzésnek. Az érdeklődés ellenére az indításhoz szükséges létszám egyik alkalommal sem jött össze. Az időközben változó szükségeket, lehetőségeket újra számba vettük, valamint a középiskolai továbbtanulás terén fellelhető választékot és adottságainkat áttekintettük. Arra jutottunk, hogy egy másik irányban jelöljük meg a kibontakozás, a továbbfejlődés irányát.

DSCN1866Előzetes terveink és szándékunk szerint 2014. szeptemberében indítottuk volna a szakképzést. Sok mindent sikerült már megvalósítani hozzá, de sok még a teendő. Az intézményt támogató Forrásfakasztó Közhasznú Nonprofit Kft. által vásárolt földterület adná a bázist. Bár megkaptuk az engedélyt, de a tavalyi év közben olyan – sajnos a korábbiakhoz képest kedvezőtlenebb – szakmaszerkezeti és finanszírozási változtatásokat vezettek be, ami miatt 2015. szeptemberében sem tudtunk belevágni.

A képeken a kezdetet láthatod, vagyis így nézett ki a területet, ami a tangazdaságnak adja majd a helyét. No, mióta ezek készültek sok minden változott. Ha van kedved, majd lentebb az oldalon megtekintheted a változás, kibontakozás főbb, látványos lépéseit.