Tisztelt Szülők, Látogatók!
Azok számára is szeretnénk tudatosítani, megerősíteni, akik nem jönnek az intézménybe ügyet intézni vagy a gyermekükért, hogy a jelenlegi helyzetben különösen is érvénesek a tanév eleje óta életbe léptetett szabályok.

„A nevelési-oktatási intézményeket kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyermek, tanuló látogathatja. Az oktatásban és nevelésben, illetve az intézmények működtetésében csak egészséges és tünetmentes dolgozó vegyen részt. Kérjük, az intézmények tájékoztassák a szülőket arról, hogy amennyiben gyermeküknél tüneteket észlelnek, a NNK aktuális eljárásrendje alapján gondoskodjanak orvosi vizsgálatról. A szülő köteles az iskolát értesíteni, ha a gyermeknél koronavírus-gyanú, vagy igazolt fertőzés van.”

A gyermekek egészségi állapotáról nyilatkozatot kérünk. A nyilatkozat innen tölthető le.
A nyilatkozat gyermekenkénti kitöltése és az intézménynek történő eljuttatása kötelező. Jelen helyzetben a az iskolába bejárás feltétele.

UTAZÁS SORÁN:

  • Iskolába az a gyerek jöjjön, akinek az indulás előtti otthoni lázmérés eredménye negatív
    (37°C vagy ez alatti).
  • Az iskolába való buszos utazás során kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk/kendő viselése, amit csak az engedélyezett iskolába belépést és kézfertőtlenítést követően az osztályteremben vehet le.
  • Az iskolába a tanulók lázmérés és kézfertőtlenítés után léphetnek be.
  • Az utazás során és az iskolában mindenki rendelkezzen saját papír zsebkendő csomaggal.

 AZ INTÉZMÉNYBEN:

  • Belépés az iskolába a híd felőli „főbejáraton”. Akik nem tömegközlekedéssel utaznak, azoknak is maszkot kell viselniük az intézmény területén az osztályba belépésig.
  • A tanórákon a maszk viselése ajánlott, de nem kötelező.
  • Napközben a folyosón és a közösségi tereken a felső tagozatosak és a középiskolások számára a maszkviselés kötelező.
  • Az épületbe csak az itt tanuló/gondozott diákok/gyerekek, munkatársak jogszabályi kötelezettséget teljesítő személyek, karbantartó, szerelő személyek léphetnek be hőmérőzés, kézfertőtlenítés után és orrot-szájat eltakaró maszkban.
  • A tanteremben történő tízóraizáshoz minden gyereknek szükséges saját szalvéta, asztalkendő.
  • Étkezések előtt, WC használat után kötelező, napközben ajánlott a többszöri, alapos kézmosás.

Kérjük, hogy a szülők ügyintézés céljából, problémával, kérdéssel emailben, illetve munkaidőben telefonon forduljanak kollégáinkhoz! Kerüljük a közvetlen kapcsolatot, érintkezést!

Javasoljuk, hogy készítsenek össze saját higiéniai csomagot a gyereknek, amit naponta magával hord. Ajánlott tartalom: tartalék maszk, kézfertőtlenítő szer, fertőtlenítő hatású nedves kendő, papírzsebkendő, kisméretű saját kéztörlő.

Beszéljenek otthon az alapvető higiéniai alapelvekről, kézmosás és a járványügyi protokoll betartásának szükségességéről.

Iskolában tapasztalt tünet esetén a kiadott protokoll:

„Amennyiben egy gyermeknél, pedagógusnál, vagy egyéb dolgozónál fertőzés tünetei észlelhetők, haladéktalanul el kell őt különíteni, egyúttal értesíteni kell az iskolaegészségügyi orvost, aki az érvényes eljárásrend szerint dönt a további teendőkről. Gyermek esetén a szülő/gondviselő értesítéséről is gondoskodni kell.”

 

Krónikus betegség esetén:

„Annak a tanulónak az iskolai hiányzását, aki a vírusfertőzés szempontjából veszélyeztetett csoportba tartozik tartós betegsége (például szív-érrendszeri megbetegedések, cukorbetegség, légzőszervi megbetegedések, rosszindulatú daganatos megbetegedések, máj- és vesebetegségek) vagy például immunszupprimált állapota miatt, erről orvosi igazolással rendelkezik, és azt bemutatja, esetleges hiányzását igazolt hiányzásnak kell tekinteni. Igazolt hiányzásnak tekintendő továbbá, ha a gyermek, a tanuló hatósági karanténba kerül a részére előírt karantén időszakára.”

 

Tard, 2020.08.31., 11.06.                                            Guba István intézményvezető