VKT-KEZDŐ-20-SZERV-0054

A vírushelyzet miatt az emberekben felerősödött a félelem. Ezt a közös együttlétekkel, jó hangulatú programokkal lehetett jól ellensúlyozni. E mellett a zene jótékony hatása gyerekre, felnőttre kimutatható. Iskolai zenekarunk ezért új alapokra helyeződött.

A faluházban állandóra összerakott felszerelés, és hangszerek, minden napra lehetőséget nyújtott a próbára, gyakorlásra, és együtt zenélésre. A zenekari repertoár azt is lehetővé tette, hogy az iskolai szünetekben órák után, akkor is lehessen gyakorolni, ha minden alkalommal más-más tagok tudnak megjelenni. Ennek koordinálását a zenetanárok, és a testnevelőtanár végezte, aki a zenekar egyik gitárosa. A tanárok és diákok így a zenekarban együtt tudtak zenélni, készülni. Ez sokszor az órákra is rányomta bélyegét, a megváltozott személyes kapcsolatok miatt. A koncertek és együtt zenélés hatására a tanári kar is nagyobb részvételre vágyott. Így a zenekar mellett megalakult a tanári kórus is.

A pandémia feloldása óta a gyerekek a pályázaton vett új hangszerekkel tudtak élőben olyan koncerteket adni, amit mai napig emlegetnek, mind a szülők, mind a nézőközönség. A zenekar a készülés során a zeneiskolai anyagban nem szerepló könnyűzenei darabokkal kezdett. Később ez kiegészült dicsőítő énekekkel is. Mottónk, a zene kaput nyit az emberek szívéhez, ezért fontos hogy a gyerekeknek minél több lehetőségük legyen zenei előadáson részt venni. Az együtt zenélés, a közös próbák nagyban segítettek a pandémia helyzet miatt kialakult trauma feloldásában is. A koncertek a pandémiás helyzet miatt online felvétellel kerültek vetítésre.