Szakoktatók

Nagy-Veres Enikő
Osztályfőnök 9. osztály – 13 tanuló

Debrecenben 2007-ben élelmiszer minőségbiztosító agrármérnökként végzett. Versenyszférában kezdett. 2010- től férjével saját gazdaságot alapítottak, ahol a mai napig főként tejhasznú állattartást folytatnak. Kistermelői tevékenységet 2012 óta végez. Nagy teherbírással, szeretettel foglalkozik nemcsak 2 fiukkal, hanem a középiskolásokkal is. A kétkezi munka jeles képviselője, profi dekoratőr és kiváló énekhangja van.

 

Krupa Zsolt
Osztályfőnök 10. osztály – 20 tanuló

20150601_111250Amikor ez az iskola indult még nem itt tanított, de az alapító családokkal együtt ő is mást szeretett volna saját gyermekeinek. Egerben végezte tanulmányait testnevelés és földrajz szakon. Az utóbbi tantárgyból mesterképzésen is részt vett. Minden évben az úszást is ő oktatja az 5. évfolyamnak. Szereti a humort, és osztályai nemcsak határozott vezetésének örülhetnek, hanem annak is, hogy tud kedvezményeket adni. Iskolabuszunkat is vezeti.

 

Kaszó Tibor
Osztályfőnök 11. osztály – 8 tanuló

Intézményük egyik új szaktanára Kárpátaljai származású. A Szent István Egyetem Kertészmérnöki karának határon túli tagozatán végezte tanulmányait Beregszászon. Ezután ugyanitt végzettséget szerzett földrajz-biológia tantárgyak oktatásához a II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskolán. További tanulmányait az Ivano-Frankivszki Stefánika Egyetemen végezte. Anyanyelvi szinten beszéli az orosz és az ukrán nyelvet. Két gyermek édesapja. A gazdaképzős diákok oktatásában veszi ki részét.

 

Ignácz József
Középiskolai képzésünk alap szakembere, szakoktató. Kertészmérnök végzettséggel és nagy szakmai tapasztalattal rendelkezik a növények, de az állatok világában is. Korábbi munkái során dolgozott egyedül, de vezetett brigádokat is. Jó szervezési és kommunikációs készségének köszönhetően egyszerre több embert is kiválóan eligazgat. Bár ilyen fiatal korosztállyal és létszámmal, mint a középiskolásaink nem volt még dolga, de saját családjában 3 fiút nevelnek. Nagyon jól beilleszkedett és megtalálja a hangot munkatársaival, diákjaival egyaránt. Tele van ötletekkel és hozzáértően szervezi a tangazdaság kialakítását, bővítését.

 

A közismereti tárgyakat tanító pedagógusok a Pedagógusaink, Munkatársaink menüpont alatt tekinthetők meg.

  • Bajzátné Winkler Niké, testnevelés
  • Bodolai Rita, angol
  • Juhász Tibor, hittan
  • Kleszóné Szabó Emese, természettudomány
  • Kondás Sándor, informatika
  • Köteles Zoltán, testnevelés
  • Lázár Andrea, angol
  • Molnár Miklósné, matematika
  • Pető Józsefné, magyar –kommunikáció 
  • Stefánné Gulya Kinga, társadalomismeret